#Mario Draghi


Beperelné egy képviselő az Európai Központi Bankot
2012. September 11. 15:58

Beperelné egy képviselő az Európai Központi Bankot

Több, mint egybillió eurót adott kölcsön alacsony kamatra a kereskedelmi bankoknak az Európai Központi Bank, de arról nem ad semmilyen információt, hogy kik és mennyit kaptak. A német zöldek most azt fontolgatják, hogy emiatt az Európai Bírósághoz fordulnak – írja a német taz.

hvg.hu hvg.hu

Ma is tart a piaci eufória a Draghi-bejelentés miatt
2012. September 07. 13:17

Ma is tart a piaci eufória a Draghi-bejelentés miatt

Folytatódott pénteken is a piaci szereplők kitörő lelkesedése, amit az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki, a kötvényvásárlási program jelentős kiterjesztésére vonatkozó bejelentése váltott ki. Német lapok azonban kemény kritikával illették a frankfurti intézmény lépését.

MTI MTI

Nagyon tetszik az IMF-nek az EKB tervezett akciója
2012. September 06. 17:16

Nagyon tetszik az IMF-nek az EKB tervezett akciója

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója Christine Lagarde közleményben üdvözölte az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kezdeményezését az euróövezeti szuverén kötvénypiaci feszültségek feloldására.

MTI MTI

EKB: korlátlan kötvényvásárlási program jön
2012. September 06. 15:14

EKB: korlátlan kötvényvásárlási program jön

A várakozásoknak megfelelően újabb kötvényvásárlási programot jelentett be csütörtökön délután az Európai Központi Bank, melytől elemzők az euróra nehezedő piaci nyomás enyhülését várják. A Nemzetközi Valutaalap üdvözölte a döntést.

Folk György / Brüsszel Folk György / Brüsszel

Draghi: nem jogsértő, ha kötvényeket vesz az EKB
2012. September 03. 16:46

Draghi: nem jogsértő, ha kötvényeket vesz az EKB

Nem minősül támogatásnak és nem ütközik uniós jogba az Európai Központi Bank elnöke szerint, ha az EKB 2-3 éves lejáratú államkötvényeket vásárol - számoltak be az Európai Parlament hétfői zárt bizottsági ülésén elhangzottakról európai parlamenti képviselők.

MTI MTI

Draghi ráerősített a kötvényvásárlásról szóló hírekre
2012. August 29. 10:06

Draghi ráerősített a kötvényvásárlásról szóló hírekre

Az Európai Központi Banknak olykor "rendkívüli intézkedésekhez" kell folyamodnia, hogy megőrizze a monetáris politika hatékonyságát, de mandátumának keretein belül fog cselekedni - írta Mario Draghi, az EKB elnöke a Die Zeit című német hetilapnak írt szerdán publikált cikkében.

MTI MTI


A forintot is megmozgatta az EKB-elnök
2012. August 02. 14:48

A forintot is megmozgatta az EKB-elnök

Megmozgatta az eurót és a forintot is Mario Draghi EKB-elnök csütörtöki nyilatkozata. Csütörtök délután 280,90 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon, az árfolyam visszatért a reggeli szint közelébe.

MTI MTI

Csalódást okozott a piacokon az EKB-elnök nyilatkozata
2012. August 02. 14:25

Csalódást okozott a piacokon az EKB-elnök nyilatkozata

Az EKB kész felújítani a kötvényvásárlásokat a másodlagos piacon, hogy csökkentese a nehéz pénzügyi helyzetben lévő országok "kivételesen magas" finanszírozási költségeit – hírek szerint erre utalt csütörtökön az Európai Központi Bank elnöke.

MTI MTI

Összeférhetetlenség gyanúja az EKB elnökénél?
2012. July 31. 08:31

Összeférhetetlenség gyanúja az EKB elnökénél?

Vizsgálatot indított az európai ombudsman összeférhetetlenség gyanúja miatt az Európai Központi Bank elnökénél, Mario Draghinál, mivel panasz érkezett, hogy az intézmény elnöke túl közeli kapcsolatokat ápol vezető európai bankárokkal, akiknek deklarált céljuk a szabályozó szervezetek befolyásolása. Az EKB közleménye szerint nincs semmilyen összeférhetetlenség.

hvg.hu hvg.hu


Draghi-nyilatkozat: meredeken csökkennek a magyar CDS-árazások
2012. July 26. 16:17

Draghi-nyilatkozat: meredeken csökkennek a magyar CDS-árazások

Meredek ívben csökkentek a csütörtöki londoni kereskedésben a magyar és az euróövezeti államadósság-törlesztés leállásának kockázatra kínált biztosítási tranzakciók árazásai, jelezve, hogy a piac kedvezően fogadta az eurójegybank (EKB) elnökének kijelentését az euró megvédéséről.

MTI MTI



Történelmi mélységű kamattal pörgetné a gazdaságot az EKB
2012. July 05. 12:07

Történelmi mélységű kamattal pörgetné a gazdaságot az EKB

Az elemzők várakozásaival összhangban az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázispontos kamatcsökkentésről döntött. Az eurózóna fennállása óta még soha nem volt ilyen alacsony szinten a kamat, egyes szakértők szerint ugyanakkor további intézkedések is szükségesek az európai gazdaságok felpörgetésére.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


Draghi: idén magához tér az eurózóna gazdasága
2012. May 03. 14:25

Draghi: idén magához tér az eurózóna gazdasága

A növekedést és a növekedési potenciált "határozott strukturális reformoknak" kell támogatniuk, de a növekedés ügyének mindenképpen ismét központi szerepet kell kapnia - mondta az Európai Központi Bank elnöke a bank csütörtöki kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztatón Barcelonában. Mario Draghi szerint az európai gazdaságok kilátásait továbbra is komoly kockázatok terhelik, de a jelek szerint a gazdaság az első negyedévben alacsony szinten ugyan, de stabilizálódott.

MTI MTI


Visszavonja a csápjait a kormány a jegybankról
2012. March 07. 15:46

Visszavonja a csápjait a kormány a jegybankról

Matolcsy György megírta levelét az Európai Központi Bank elnökének: a kormány átírja a jegybanktörvényt, megszünteti befolyását az MNB-re, és kiiktatják az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiből azt a szakaszt is, amely megengedte volna a jegybank és a PSZÁF összevonását.

hvg.hu hvg.hu